Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Borverseny 2017.04.22

A borverseny szinvonalát Fogarasy Attila az alkalomra írt versével emelte.

Borünnepre

 

(A pilisvörösvári Kovács László Kertbarát Kör 2017. április 22-i borversenyére)

 

Ma ünnep van, a bornak ünnepe,

A kancsó sűrű borral,

Az asztal minden jóval,

A szívünk örömmel van tele.

 

Trink, trink, édes jó barátaink,

Ne higgyétek, az élet

Csak édes-bús kísérlet,

S hogy megszámlálva napjaink!

 

Mind, ki ma a borba kóstol

Élvezve a zamatát,

A mindenséget fogja át

Elhagyatva bútól, gondtól.

 

És áldassék a neve annak,

Ki gondozta, ki megmunkálta,

Megmetszette és kapálta:

„Vivát!” szóljon a gazdának!

 

Háromszor is zengjen „Vivát!”

Annak, aki tőről szedte,

Megtapodta, leszemezte

Elénk téve ezt a csodát.

 

És áldassék a neve Néki,

Ki a vérét adta benne,

Majd azután mennybe menve

Atyjához tért áldást kérni.

 

És eszembe jut most nagyanyám,

Ki kemény munkához szokott,

És öt sor szőlőt gondozott

A kertünkben hajdanán.

 

A rossz homokon Nova termett

S Otelló. Íze ma is számban

Nincs jobb nála a világban,

Ha ihatom, feledek keservet.

 

 

 

 

 

 

És eszembe jut Richtár papám

Szőleje a vasút mellett,

Néhány hordó bort ha termett,

Csak az volt mindig is talány:

 

Ki dézsmálja nyakra-főre

Pincéjéből az Otellót?

S bár az öreg régen holt,

Nem mondom el, egyelőre.

 

Állok az áprilisi ég alatt,

Az irdatlan messzeségen át

Hozzám küldve vékony sugarát

Fönt hunyorog egy kicsi csillag.

 

Te kicsi csillag, milyen gyenge vagy!

Elég lenne tán a palackból

Egy cseppecske bor,

Hogy eloltson egy perc alatt.

 

És a gondolatom, tovább fut, dagad,

Az eszem tán itt hagyott,

Egy csepp bor egy csillagot?

Nem kopernikuszi gondolat.

 

De igaz, mégis igaz, egy cseppben az élet,

Napnak heve, földnek sója,

Izzadsága, szent adója

A földművesnek, a borásznak lélek,

 

Krisztus vére, olümposzi nektár,

Ősök hite, szeretete,

Minden jónak eredete,

Telt kamara, földi s égi leltár.

 

Egy cseppben ott van minden ősöm

Százezernyi mozdulata,

A présnek minden fordulata,

Felsorolni dolgaikat nem is győzöm.

 

 

 

 

Kicsi csillag, kicsi pohár, kicsi csepp,

Hagyjuk már a filozófát,

A csillagokat odaát,

Illessük ajkunkat borral, ha lehet!

 

Mert ünnep van ma, a bornak ünnepe,

A kancsó sűrű borral,

Az asztal minden jóval,

A szívünk örömmel van tele.

 

Trink, trink, édes jó barátaink,

Néktek csak azt mondom:

A bor jó, a bor finom,

Teljenek vele vígan napjaink!

 

Pilisvörösvár, 2017. április 22.

 

A Kovács László Kertbarát Kör 2017. évi borversenyének arany oklevelesei: Bellovits István, Hau Bernát, Manhertz József, Ludvig Károly, Heer István, Skoda József, Wenczl János.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

What is a healthy blood power

(Ausellisesee, 2018.10.11 19:12)

Torsion bras de quelqu'un est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque age votre manque de sensibilite bat, il pompe le sang tout au long vos arteres a la reste de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/cialis-original-20mg/

Blood Apply pressure on Readings Explained

(Ausellisesee, 2018.09.27 10:34)

Torsion bras de quelqu'un est comment poupe votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur essence pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque set votre moelle bat, il pompe le sang tout au long vos arteres a la reste de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/tadalafil-fluorescence/