Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy faültetés története a Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában

 Egy faültetés története a Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában

 

A kertbarát kör idén tavasszal is meghirdette „Az én kis kertem” rajzpályázatot. Az indulók körét kibővítettük és rajzokat vártunk az iskolások köréből is, mit is gondolnak a kertről, a kertészkedésről.

Számtalan mű érkezett a vállalkozó kedvű fiataloktól, minden rajz más és más nézőpontot mutatott be, ki mit lát meg és fedez fel egy növényben, a kertben az ott élő állatokban.

Az idei év győztese Szabó Dorka Miléna lett a Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulója.

Az iskolával egyeztetve november 7-én egy napsütötte délután került sor a nyeremény, egy kislevelű hársfa elültetésére az iskola udvarán.

Nemcsak az eddig megszokottól eltérő technika órán felbuzdulva vonult le lelkesen az udvarra az 5.B osztály, hanem az újdonság varázsa is vonzotta őket, hogy valami különleges dolognak lehetnek a részesei, egy hársfa ültetésének.

Csillogó szemekkel állták körül az ültetőgödröt. Nézegették, és csodálattal simogatták meg a napfényben csillogó facsemetét. Kötődés és szeretet alakult ki már az első perctől a gyerekek és a fácska között.

Néma csendben hallgatták végig az ültetés száraz elméleti részét, majd számtalan kérdést tettek fel. Remélem ez a világra való nyitottságuk életük későbbi szakaszában is megmarad, tudásvágyuk pedig további csodálatos eredményre sarkallja őket. Végül mindenki egy-egy lapát föld beszórásával akart részese lenni az ültetés műveletének. Szépen sorban állva haladtak és töltötték fel a fa körüli árkot.

Nagy odaadással fogadták meg, hogy vigyáznak az új jövevényre az udvaron, óvni és gondozni fogják. Így lehet, hogy 20 év múlva ennek a fának az árnyékában mesélnek majd a gyerekeiknek, az iskolában töltött éveikről és egy új fa születésének történetéről.

Mi kertbarátok jövőre is szeretnénk folytatni a hagyományt egy újabb pályázattal, amelynek eredményeképp egy másik csoport gyereknek adhatjuk át a természet, a kertészkedés szeretetének magával ragadó, felemelő csodáját.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.